2015. július 11., szombat

A Kék hold jelensége és jelentése

Mikor egy hónap leforgása alatt két Telihold is bekövetkezik, akkor a második Teliholdat Kék holdnak nevezhetjük. 


A „Kék hold” kifejezés körülbelül negyed évszázada van terjedőben. Egy naptári hónapban kettő Telihold körülbelül 2,5 évenként fordul elő. Különleges elnevezést azért kapta, mert mozgása során a Hold ekkor kerül a legközelebb a Földhöz, így ez a Telihold fényesebb, mint „átlagos” társai. Akár még az is előfordulhat ilyenkor, hogy az égi lámpás nem a megszokott színében látható, hanem kékes árnyalatot kap, ami állítólag a vulkánkitörések által a légkörbe kerülő szennyeződéseknek köszönhető.

Léteznek azonban a viszonylag új keletű „kék hold” elnevezésnek más értelmezései is. A többi definíció szerint nem a hónap második Teliholdját, hanem az évszak negyedik Teliholdját vagy a naptári év 13. Teliholdját nevezik Kék Holdnak.

A jelenséget nem túl gyakori előfordulása miatt egy közel 400 éves angolszász szófordulatról nevezték el. A „ritkán” szó ugyanis angolul kifejezhető az „egyszer kék hold idején” mondással is. Talán érdekes egybeesés, hogy a kék szín („blue”) a magányt és szomorúságot is jelölheti az angol nyelvben.

Spirituális szinteken ritka lehetőséget rejthet a Kék hold ahhoz, hogy megfigyelhessük, egy holdhónap (kb. 29,5 nap) alatt honnan hová juthatunk el problémáink kezelésében, elengedésében és lelki fejlődésünkben. Ezekről bővebben a bal oldali Holdhírek menüpontban alatt olvashattok.

Kellemes időtöltést!
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése