2015. augusztus 31., hétfő

Szeptemberi előrejelzés: A dualitás és az egész-ség hónapja

Szeptemberben a kulcsszó a dualitás lesz. Az előrejelzés szinte minden eseményében megtalálhatóak olyan kettősségek, ellentétpárok, melyek teljessé teszik világunkat: női-férfi, előre-hátra, testi-lelki, nap-éj stb. A hangsúly kapcsolatainkra, eddigi értékrendszereinkre; Újhold & Telihold idején pedig mentális egészségünkre helyeződik. A őszi napéjegyenlőség után megkezdődik a Mérleg időszaka és a hónap végén a Telihold teljes holdfogyatkozással köszönt ránk.


Szeptember 1-jén a női energiákat Vénusz és a férfi energiákat képviselő Mars találkoznak az Oroszlánban. Amit a Vénusszal szépnek, „kívánatosnak” találunk, azt a Mars érvényesítő erejével meg is tudjuk most szerezni. Mivel a fennséges Vénusz egyelőre még hátráló mozgásban lesz, a Mars férfias, aktív, kezdeményező hatása kicsit erősebben érezhetővé válik. Összességében új ötleteink támadhatnak, kreativitásunk, önkifejezésünk pedig elérheti csúcspontját. Mindezeket a hatásokat kapcsolatainkban is megélhetjük a hónap első napjaiban.

Szeptember 6.-ától a Vénusz, a nőiesség, a szerelem, a béke és a harmónia uralkodónője előrefelé indul. Ez az irányváltás pedig azt kívánja tőlünk, hogy a retrográd -hátráló- szakaszban (július 25.-e óta) tanultakat kezdjük el a gyakorlatban is alkalmazni. Kapcsolati szinteken és önbizalom, önértékelés szempontjából lesz kihívás a Vénusz előre-hátra hintázás az Oroszlán és a Szűz jegy között. A megválaszolandó kérdés: vajon mennyire vagyunk elégedettek, magabiztosak és mennyire függünk mások véleményétől?

Szeptember 13-án Újhold köszönt ránk a Szűz jegyében- részlegesnapfogyatozással, mely ezúttal Magyarországról nem lesz látható, csak Dél-Afrikából, Madagaszkárról és az Antarktiszról. Ennek az Újholdnak a középponti témája a testi-lelki egészség lesz. A Chiron bolygónak és a Szűz jegynek köszönhetően pontosan felismerhetjük, hol vagyunk „megsérülve”, hol nem vagyunk harmóniában önmagunkkal, és hogyan törekedhetünk leginkább a gyógyulásra, az új EGÉSZ-SÉGre.


Szeptember 17-én a Jupiter, az érzékek ura (a racionális Szűzben) és a spirituális Neptunusz (az álmodozó Halakban) szembekerülnek egymással. Idealizmusunk, segítőkészségünk növekszik. Azonban óvakodjunk a hiszékenységtől. Inkább vizsgáljuk meg több oldalról, hogy a megfelelő gyógymódot, terapeutát sikerült-e megtalálnunk. De ha esetleg most még nem vagyunk biztosak a választásunkban, akkor novemberben mikor a Szaturnusz kapcsolatba kerül a Neptunusszal, bizonyságot szerezhetünk. Ezen állás spirituális hatása nagyon erős lesz, tőlünk függ, mennyi hasznot hozunk ki belőle. Az energiagyógyítás és az alternatív gyógymódok nagyon hatásosak lesznek.
Ugyanezen a napon a Merkúr visszafelé indul a Mérlegben. Ez viszont sajnos nem kedvez sem a kommunikációnak, sem a kereskedelemnek, sem a közlekedésnek illetve a (kisebb) utazásoknak. Ebben a 3 hetes szakaszban érdemes lesz inkább befelé koncentrálnunk. A szerződéskötések ilyenkor kimondottan kerülendőek, mert nem biztos, hogy minden fontos információ rendelkezésünkre áll a végleges döntéshez.

Szeptember 18-án a szigorú Szaturnusz ezúttal úgy lép át a Nyilasba, hogy 2017. decemberig ebben a jegyben is marad. Hatására igen kritikussá válhatunk hitbéli, filozófiai, morális kérdésekkel kapcsolatban, sőt külfölddel, az idegenekkel, bevándorlásokkal kapcsolatban is. Minden olyan téma előkerülhet, amit még meg kell vizsgálnunk, ahol árnyoldalunkkal szembesülhetünk... Csalódás érhet minket abban is, hogy esetleg már nem kapunk megfelelő válaszokat azoktól a hitrendszerektől, amikben eddig vakon bíztunk. Viszont a Szaturnusz keménységével és kitartásával nagyobb önismerethez és a válaszhoz is közelebb kerülhetünk, hogy „mi is az élet értelmére?”


Szeptember 23-án lesz a napéjegyenlőség, amikor a Föld mindkét féltekéjén egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. Ezután az éjszakák hosszabbak lesznek, a befelé fordulás és kapcsolataink embertársainkkal sokkal fontosabbakká válnak. Ez az a dátum, mikor a Nap megkezdi éves menetelését a légies Mérleg jegyében, így a harmónia, kommunikáció, kapcsolatok, szépség és esztétika témáival hatékonyabban tudunk foglalkozni.

Szeptember 25-én a Mars átlép a Szűzbe, a Plútó egyenesbe fordul. Tehát a harcias Mars kicsit visszafogottabbá, fegyelmezettebbé válik. Ezzel a mindennapok egyhangúságát jobban el tudjuk viselni, és az egészséges életmódot minden szinten könnyebben integráljuk most életünkbe. A Plútó pedig 5 hónapos hátráló mozgás után most ismét előrefelé indul a Bakban, s ezzel megkezdődik egy újabb (gyökeres) változási folyamat az életünkben. 

A hónap utolsó fontos eseménye pedig a 28.-ai Telihold lesz a Kos jegyében, mely egyben teljes holdfogyatkozás is lesz. Amit eddig elnyomtunk, az most minden bizonnyal felszínre tör azért, hogy tudattalan mintáink tudatossá válhassanak. Az áldozathozatal és az önérvényesítés között ingadozhatunk: az egoisztikus motivációk most mindenkinél egyértelművé fognak válni. Saját érdekeink kristálytisztán megkülönböztethetőek lesznek másokétól és lehetőséget kapunk egy harmonikus erőmegosztás létrehozására. Ez a Telihold tehát minden eddiginél sokkal-sokkal tudatosabbá fog tenni minket.   

Tudatos & szép szeptembert kívánok Nektek! :)
Sebestyén Ági

2015. augusztus 30., vasárnap

Holdszünetek- 2015. szeptember


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
Nézzük most a szeptemberi holdszüneteket:


2015. augusztus 26., szerda

2015. augusztus 29.: Telihold a Halakban- Hit, kreativitás, spirituális nyitottság

Az elkövetkezendő napokban (kb. aug.27-31. között) erős belső aktivitást és fokozott érzékenységet érezhetünk magunkban. Megérzéseink a megszokottnál erősebben fognak működni, és segítenek ráérezni, hogy mely terveink érik meg a fáradságot és lesznek kivitelezhetőek a jövőben. Lelki szinteken pedig ezúttal a spiritualitás megértés iránti fogékonyságot és az abszolút hitet élhetjük meg.



Ezen Telihold alklamával a Halak és a Szűz minőségekkel kerülünk közelebbi kapcsolatba. A Hold a Neptunusszal egyesülve a Halak jegyben, velük szemben pedig a Nap a Jupiterrel kiegészülve a Szűzben áll. Ez a konstelláció szembesíteni fog minket álmainkkal, vágyainkkal és reményeinkkel, hogy el tudjuk engedni azokat, melyeknek nincs is valós alapja. Valamint felszínre kerülhetnek olyan „elméleteink”, melyeket megszállottan, már-már függőségszerűen élünk meg. Tipikus példája ennek, ha egy másik embert hibáztatunk azért, hogy most nincs (boldog) párkapcsolatunk, betegségünk miatt, nyugalmunk elvesztése miatt stb. Pedig itt önmagunk vagyunk a kulcs a megoldáshoz. El kell engedni a régit, hogy utat nyithassunk az újnak: testileg- lelkileg- szellemileg. Tehát ha eddigi illúzióink szertefoszlanak, csalódottság helyett azt tartsuk szem előtt, hogy most már átvitten és konkrétan is tisztán látunk. Vagyis nagyon fontos, hogy figyelmünk most a belső egyensúlyra irányuljon.
Akinek a személyiségében domináns a Halak jegy, a 8. ház vagy a Neptunusz, álmaikban jelentős üzeneteket kaphatnak. Akik pedig igazán elhivatottak a nem-materiális világgal kapcsolatban, nekik akár ábrándozások, látomások formájában is érkezhetnek az útmutatások. Azok, akik védelmet szeretnének kérni, most földeljék magukat, vagy még a héten forduljanak szakemberhez.
Ha párkapcsolati téren erősebb kötődét szeretnénk, akkor most a közös spirituális élmények (oldások, terápiák, tanfolyamok) nagyon jól fognak hatni.
Számtalan kétely merülhet fel bennünk, a megérzéseink és a racionalitás közötti ellentét akár határainkra is sodorhat minket. Próbáljunk meg a belső hangra hallgatni, és ne dőljünk be az ámításoknak, különösen óvakodjunk az önámítástól... Ezek a negatív hatások leginkább anyagi vagy pénzügyi téren érhetnek most minket.



A feladat tehát, hogy a Halak érzékenységével és fantáziájával megalkotott vágyakat a Szűz precizitásával és gyakorlatiasságával mindennapjainkba integráljuk. Akik hívei az önismereti módszereknek, a jövendölésnek, kártyavetésnek, álomfejtésnek, most keressenek fel bátran egy hozzáértőt, vagy vágjanak bele egy olyan tanfolyamba, ahol maguknak elsajátíthatják ezeket az ezoterikus módszereket. Illetve a meditáció és annak bármely formája most (is) mindenre kitűnő megoldás lesz.

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Telihold meditációs hanganyag



Fogadjátok szeretettel az új meditációs hanganyagot, ezúttal a Teliholdhoz.
Ezt a gyakorlatot akár minden Telihold idején megismételhetitek, vagy bármikor, ha feszültnek érznétek magatokat, kicsit kiszakadnátok a megszokott kerékvágásból.

Kellemes időtöltést!
Ági


2015. augusztus 22., szombat

Baba tipológia- Milyen a babád karaktere csillagjegye alapján?

Az asztrológia segítséget nyújt, hogy amikor kisbabánk még egy szót sem tud szólni, mi akkor is jobban megérthessük őt. A születési képlete alapján megismerhetjük gyermekünk jellemét, lelkivilágát, rejtett érzéseit és gondolkodásmódját is. Az alábbiakban csak a Napjegyeket fogom jellemezni, mert ez a legáltalánosabban elterjedt. De az asztrológiában kicsit jártasabbak talán ismerik az Aszcendens és a Holdjegy fogalmát, melyek jelentősen árnyalhatják a Napjegy tulajdonságait.


Azonban a gyermek csillagjegye mellett az egyedi elemzésben (melyhez születési dátum óra+perc szükséges) látható, hogy a kis személyiség milyen képet mutat magáról a külvilág felé (Aszcendens), milyen érzelmi gondoskodást igényel (Holdjegy) és milyen küldetéssel érkezett közénk. Kiolvasható a születési ábrából, hogy milyen szeretetnyelvetet használ; milyen testi erőnlétét jellemezheti, illetve hogy mennyire könnyen ingerelhető a kis idegrendszere. Megtudhatjuk, milyen reakciókat várhatunk tőle idegen helyzetekben, milyen gyors a fejlődési ritmusa és mikor válik elég erőssé ahhoz, hogy egy családon kívüli közösséghez is alkalmazkodjon (például bölcsiben, oviban, mikor várható az iskolaérettség, mikor érdemes elkezdenie a sportot vagy a nyelvtanulást).
Ha megértjük kis törpénket, akkor könnyebben tudunk alkalmazkodni hozzá. Jobban ráérzünk, hogyan bánjunk vele nehezebb időszakaiban, mint a fejlődési fázisok, a dackorszak vagy a kamaszkor.
Nagyon fontos, hogy az asztrológiai elemzés sosem határozza meg előre sorsunkat, hanem inkább a jövőbeli lehetőségeket jellemzi. Segít, hogy felkészüljünk, merre orientáljuk gyermekünket és abban, hogy tudatosan kísérhessük őt végig fejlődési útján. 

A Kos baba: a valódi energiabomba

Legtöbbször relatív gyorsan, "önállóan" jönnek a világra. Mivel a zodiákus első jegyéről van szó, a Kos babák nagyon aktívak és akaraterejük mindenek felett áll. Egyértelműen kikövetelik maguknak a figyelmet, sőt, egyenesen ők irányítanak otthon és baráti társaságaikban is. Hihetetlen aktivitásuk magával vonzza a gyakori balesetek lehetőségét, ezért legyünk résen. (A Kos gyerekek különösen sokszor üthetik be a fejüket.) Leginkább puha játékokat vegyünk nekik. Mivel általában szeretik a sebességet, egy piros kis bicikli, motor, versenyautó - természetesen bukósisakkal (!)- nagyon jó választás számukra. Bár a Kosok nagyon barátságosak, azért egy kis egyedüllétre is szükségük van néha.
Nevelésük során feltétlen fontos a dicséret. Ha valamit jól csinálnak, tapsoljuk meg, de csak alkalmanként jutalmazzuk meg őket. Sajnos akármikor, akármilyen hisztire képesek, hogy elérjék, amit akarnak. Ezért egész pici koruktól fogva egyenlő félként kezeljük őket, és próbáljuk meg elmagyarázni nekik a dolgok mögöttes indokait is, mert akkor nagyon-nagyon intelligensen tudnak/ fognak viselkedni. Időnként viszont emlékeztessük őket, ki a főnök, különben hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy ők azok...


A Bika baba: a határozott 

A Bika babák általában türelmesek, nyugodtak és könnyen kezelhetőek. Ha éhes, szomjas, aludni vagy játszani van kedve, akkor viszont ugrásra késznek kell lennünk, mert számukra első a saját fizikai kényelmük. Ha lehet a cumi használatát kerüljük velük. A Bika gyerekek általában szeretik szép ruhákba öltözve produkálni magukat, és tudnak is vigyázni öltözékükre. Türelmes természetükkel viszont épp ellentétes, hogy aktív játékok hevében ütnek-rúgnak, így inkább puha játékokat adjunk nekik. Más gyerekek ütlegelésről feltétlenül szoktassuk le őket, mielőtt rendszeresen közösségbe kerülnek. Lehetőség szerint sokat vigyük a kis Bikát a szabadba. Szeretik a zenét, ezért különböző hangszerek bemutatása jól leköti a figyelmüket; különösen kedvelhetik a dobolást és az éneklést. Birtokló természetük miatt barátok, idegen gyerekek között is szeretnek a testvéreikkel maradni; egykéknél pedig érdemes rendszeresíteni egy vagy több megszokott játszópajtást. Érdemes korán beavatni Bika gyermekünket a házi munkába, hogy igazán hasznosnak érezhesse magát és ehhez ösztönzésképp egy jutalmazási rendszert is alakítsunk ki neki. Mivel hajlamosak a makacsságra, addig ismételgessünk nekik -hidegvérünket megőrizve- egy-egy "szabályt", amíg be nem törnek ;)


Az Ikrek baba: a kis cserfes

Egy Ikrek babát a beszélgetés a legjobb módszer tanítani, vígasztalni, megnyugtatni vagy elaltatni: a beszélgetés. Legtöbbször hamar kialakítanak egy saját nyelvet, mielőtt a család által beszélt nyelvet kezdik el alkalmazni. (Sőt, alkalmanként azon kaphatjuk őket, hogy képzeletbeli barátaikkal csevegnek.) Fejlődésük általában gyors: korán kezdenek járni, minden iránt érdeklődni és beszélni, sőt majd írni és olvasni is. Igyekezzünk minden helyiséget, konnektort, fiókokat, szekrényeket, asztalsarkokat, ablakkilincseket gyerekbiztosság tenni. Az elektromos kütüyket imádni fogják, ezért legyünk óvatosak. Sokukban egy igazi kis zseni veszett el.  Technikai képességeik megkérdőjelezhetetlenek, jól kezelik a számítógépeket, telefonokat vagy a gyermekeknek készített hangszereket is. Egy detektív vagy tudományos-kísérletezős szett mindig telitalálat lesz számukra.
Érdemes őket minél előbb közösségbe hordani (lehetőleg mindig korcsoportjuknak megfelelően). A "miért" kérdéseikre kezdjünk el minél előbb felkészülni, mert csak a logikus, racionális magyarázatokat fogadják el. Ha nem következetesen neveljük őket, könnyebben előjöhet "kétarcúságuk", azaz hogy bizonyos szituációkban nehezen döntenek, vagy könnyen meggondolják magukat, esetleg sűrűn váltogatják véleményüket egy-egy dologgal kapcsolatban. Ha esetleg hazudnának, soha ne hunyjunk szemet efelett, hanem tanítsuk meg őket pozitívan bánni a szavakkal és bíztassuk őket mindig az igazság elmondására. Izgágaságukat hamar azonosíthatják a hiperaktivitással, ezért ne elégedjünk meg egyetlen szakvéleménnyel, sőt inkább olyan iskolát, nevelőket válasszunk nekik, akik kellőképp  le tudják kötni figyelmüket.
Minél korábban próbáljunk nekik nyelvet tanítani, mert igazi kommunikátor lévén a legkülönfélébb dialektusokat is képesek  -akár egyszerre- eltanulni.


A Rák baba: a család pici lelke

A Rák babák igazán érzelmesek és ragaszkodóak. Annyira anyásak lehetnek, hogy a Mama közelsége nélkül sokszor nem bírnak megmaradni. Ezért fontos őket minél előbb önállóságra szoktatni, hogy ne "csüngjenek" minden perceben szüleiken, édesanyjukon. Mivel a Hold uralma alatt álló jegyben születtek, hangulatuk elég változékony lehet és csecsemőként többet sírhatnak a többi jegynél. A szoptatásról való leszoktatásuk igazán nagy kihívás elé állíthaja az édesanyát, főleg mivel a pici Rákoknál érzelmi állapotuktól függ, mit és mennyit esznek. Kicsit nagyobb korukban gyakran képekben: rajzokkal, festményekkel vagy kollázsokkal fejezik ki legkönnyebben érzelmeiket. Érdemes rájuk hagyni szobájuk berendezését, díszítését, hogy egy igazi, kénylemes, biztonságos kuckóvá alakíthassák azt (mert ez a Rákok életében az otthon nagyon fontos). Valamint érdemes őket beavatni a főzésbe és minden egyéb konyhai munkába is. Jó, ha kijelölünk nekik egy kedvenc plüsst vagy babát (amiből több példányt is beszerzünk), hogy elalváskor mindig legyen "valaki", akit magukhoz szoríthatnak. Már kis korukban is nagyon családcentrikusak, így lehet, hogy az ismeretlen emebrektől kezdetekben kicsit tartanak. Ilyenkor mindenképp hagyjuk őket "bemelegedni" az új társasághoz.

Az Oroszlán baba: a legfényesebb csillag

Az Oroszlán babákat és gyerekeket leginkább az egyéniség és önálló akarat kifejezésekkel lehet jellemezni. Igen korán megjelenik saját ízlésviláguk, és még ha Ti olykor észre sem vennétek, Ő az igazi főnök otthon. Amikor megjelenik úgy mosolyog és ragyog, mintha a nap sütne ránk. Igazi színész(nő), aki hirtelen drámai hisztit tud csapni, akár a semmiből. Imádnak öltözködni, kedvenc játékaikat összecsomagolni és "túrázni" velük a szobákban vagy a kertben. Szeretik a feltűnő hangokat és színeket. Sajnos nem mindig könnyű őket ágyba tenni, mert életörömük és energiájuk akár esti éneklésben vagy beszélgetésben is megnyilvánulhat... Ha ezt el akarjuk kerülni, irassuk be őket minél előbb sportra, táncra vagy drámaszakkörre, hogy energiájuk megfelelően legyen lekötve. A kis (és nagy) Oroszlán fegyelmezése elég nehéz feladat lehet, mivel csak addig érzik magukat feltétlenül boldognak, amíg kreatívak és szabadok lehetnek.  Érdemes nekik házi állatot ajándékozni, mert nagylelkű és gondoskodó természetük így jól megmutatkozhat és fejlődhet. Semmi esetre se ostorozzuk őket, hogy a legjobb eredményt hozzák, mert ők eleve belül ezt várják el maguktól! A szép teljesítményüket MINDIG dicsérjük meg, és tanítsuk meg nekik, ha hibáznak, az nem a világ vége, hanem egy tapasztalat, hogy még jobbá válhassanak.

A Szűz baba: a megtestesült tehetség

A Szűz gyermek ragaszkodik a napi rutinhoz, következetességgel viszont a változásokat is könnyen megszokja. Már csecsemőkorában elég pontos a napirendje az etetések, pelenkázások és fürdetések tekintetében is. Határozottan kifejezi, hogy mi tetszik és mi nem tetszik neki. Mivel a Szűz jegyhez az emésztőrendszer tartozik, étkezése talán kicsit speciálisabb lehet: vagy azért, mert valamilyen érzékenység alakulhat ki nála, vagy azért, mert válogatós. Általában szeretik a letisztult, akár konkrétan puritán dolgokat. Tehát nincs rá szükség, hogy szobájuk dekoráció rengeteg ingert kínáljon nekik. Az Ikrekhez hasonlóan (mivel közös uralkodó bolygójuk a Merkúr) nagyon gyorsan fejlődik: érdeklődő természetű, hamar jár és beszél. A Szüzek különösen szeretik a könyveket és a kirakós játékokat, legókat. Bár angyali megjelenésük alapján a világ legártatlanabb gyermekének tűnhetnek, mégis hajlamosak kisebb-nagyobb csínytevésekre... Érdemes őket valamilyen kézimunkával (barkácsolás, rajzolás, legózás, kötés-horgolás) vagy házi munkákkal lekötni, mert ezeket nagyon szeretik. Rendkívül pozitív tulajdonságuk, hogy a TV-t is tanulásra használják, mert mindent megfigyelnek. Lehetőség szerint csak építő kritikát adjunk Szűz gyermekünknek és minél többször dicsérjük meg őket a jó teljesítményekért, hogy ne maradjanak kishitűek. Fontos, hogy következetesek maradjunk velük, mert érvelésben verhetetlenek.

A Mérleg baba: maga a harmónia

A Mérleg babák elragadóak és tüneményesek. Nagyon szeretik a zenét és az éneklés, sőt, már egész kicsi korukban megmutatkozhat tehetségük bármely művészeti ágban. Hagyjuk, hogy feldíszítsék saját szobájukat, mert kitűnő ízlésük van hozzá! Sok színezőt, öltöztethető babát vagy össezépíthető modell autót vagy repülőt szerezzünk be nekik. Szeretik magukra vonni a figyelmet a társaságban és általában az idegenektől sem ijednek meg. Valamint imádják az ünnepléseket, ezért a szülinapi zsúrt, a Mikulás és a Jézuska látogatását akár hónapokkal előbb elkezdhetjük velük együtt megbeszélni, megszervezni. Mindig logikus érveléssel próbáljuk meggyőzni őket, ha kis Mérlegünk úgy érzi igazságtalanság érte, különben nem sok esélyünk lesz a vita "megnyerésére". Próbáljuk meg pontosságra nevelni őket, illetve arra is, hogy jutalmak nélkül is el kell végezni bizonyos a feladatokat... A szülők közötti feszültség vagy válás a Mérleg gyereket viselheti meg talán a legjobban a zodiákusból.

A Skorpió baba: pici testben hatalmas érzelmek

Habár a Skorpiók a Víz elemhez tartoznak, karakterük nagyon hasonlít az akaratos Tűz jegyekére. A Skorpió mindent megszerez magának, amit akar, legyen kicsi vagy nagy. Skorpió babánk egyik percben igazán indulatos lehet, a másikban pedig egy igazi tünemény. Általában eléggé befelé forduló típusok (hacsak Aszcendensük és Holdjegyük ezt nem ellensúlyozza), akik képesek órákig egyedül vagy csak a kedvenc pajtással/ testvérrel játszani. Ugyanakkor a féltékenység mindannyiukra jellemző, ezért minél előbb tanítsuk meg nekik játékaik megosztását és mindig dicsérjük meg őket nemes hozzáállásukért. Mivel a Skorpiók a transzformáció nagy mesterei, remekül tudják utánozni kedvencüket, pl. színészt, családtagot, mesefigurát stb. Ehhez támogatásképp csináljunk velük jelmezeket, gyűjtsünk néhány régi ruhadarabot. Rendíkvül intuitívak is, így kevés titkunk lehet előttük. Sőt, emocionális érzékenységüknek köszönhetően minden apró emlék megmarad a fejükben, így a stabil és szerető környezet kulcsfontosságú számukra. Különösen tehetségesek lehetnek a művészetekben vagy a zenében. Általában szeretnek versengeni, ezért érdemes őket ebben támogatni, hogy megcsillanthassák egyéniségüket. Például a vízi sportok mind megfelelőek számukra. Illetve jó érzékük van a nyelvtanuláshoz, így a korai nyelvoktatás esetükben nagyon-nagyon hasznos.

A Nyilas baba: a kalandor

A Nyilasok a világ FELFEDEZÉSÉRE születnek. Csecsemőkoruktól nagyon szívesen töltik az időt babakocsiban, hogy nézelődhessenek. Később az imádott bicikli is ugyanezt a szerepet fogja betölteni életükben. Imádnak a szabadban lenni, idejük legnagyobb részét a játszótéren tölteni. A Nyilasokat mindig a kalandvágyuk hajtja előre, és habár szinte nyughatatlanok, nagyon barátságosak és önállóak. Szívesen tanulnak, így ötvözve a kellemeset a hasznossal érdemes őket korán táborba küldeni. Imádják az állatokat, ezért jó ötlet állatkertbe menni velük, vagy hangos-állatos könyvekkel meglepni őket. Mindig legyünk velük őszinték, és még a füllentésekkel is legyünk óvatosak. A nemleges választ viszonylag nehéz elfogadtatni kicsi Nyilasunkkal, szabadság- és felfedezési vágya miatt. Legjobb, ha leírjuk nekik a szabályokat, mert bűbájos meggyőzőképességükkel még ráveszik szüleiket olyan dolgokra is, ami egyáltalán nem volt az eredeti megállapodás része... Jó tanácsadók és problémamegoldók, ezért bátran kérjük tőlük tanácsokat.

A Bak baba: a kicsi "felnőtt"

A Bak gyerőcök általában csendesek és visszahúzódóak. Járni legtöbbször gyorsan megtanulnak, de a beszéddel már nem biztos, hogy minden esetben így alakul. Szeretik büszkévé tenni szüleiket, ezért nagyon jól, fegyelmezetten viselkednek. Azokat a játékokat és elfoglaltságokat kedvelik leginkább, melyeknek értelme van. Kimondottan dolgosak, jól bánnak majd a pénzzel, ezért általában szeretnek "boltosat" játszani. Igazi perfekcionisták, ezért érdemes őket korán közösségbe hordani, ahol többféle személyiséget megismerhetnek. Nem szeretik a gyakori óvoda vagy iskolaváltást, se a környezetváltozást, szóval inkább stabil hátteret próbáljunk meg biztosítani nekik. Mindenképp javasolt a sport Bak gyerekeknek, például a futásban, táncban vagy egyéb erős állóképességet, kitartást igénylő sportban jeleskedhetnek; sőt, érettségüknek köszönhetően kortársaik között általában a csapatkapitány szerepet is megkapják. Zenei érzékük is jó, főként ritmusérzékük, ezért gyakori, hogy jó dobosok vagy basszisták lesznek. Ne szidjuk vagy szégyenítsük meg a kis Bakot társaságban, mert ezzel nagyon gátlásossá tehetjük amúgy is tökéletességre törekvő természetüket.

A Vízöntő baba: a különleges

A Vízöntő gyerekeknek (és felnőtteknek is) nagy térre van szükségük, mert nagyon mozgékonyak. A Vízöntő baba egy hatalmas zseni és egy nagy vagány keveréke, talán ez "furcsa" szokásaiban is megnyilvánul. Elemi szükséglete, hogy másokkal kapcsolatba kerüljön, így szinte születésétől fogva hordjuk őt valamilyen csoportba. Jót teszünk velük, ha korán sportolni (verenyezni) visszük, vagy ha olyan közösség részévé tesszük, ahol humanitárius tulajdonságait kamatoztathatja. Általában nagylelkűek testvéreikkel, mert nem tűrik az igazságtalanságot. Ha megpróbáljuk "megszelidíteni" őket, akkor lázadni kezdenek. Imádják a varázslatot és a sci-fit, ezért érdemes nekik minél több trükköt mutatni, varázsló szettet vagy tudományos kísérletekkel összeköthető játékokat venni. A Vízöntők nem csak gyermekként szeretnek beszélni vagy bizarul hozzászólni egy-egy témához. Az elektromos eszközöket is nagyon kedvelik, igen szívesen haladnak a korral. Ha egy különleges kis zseni alkalttal állunk szemben gyermekünk személyében, akkor érdemes olyan oktatási intézményt vagy rendszert keresni neki, ahol hasonló társakra lelhet. És mindig tűzzünk ki neki jövőbeli célokat! A büntetésekkel kapcsolatban pedig legyünk nagyon következetesek.

A Halak baba: a tünemény

A Halak baba kedves, aranyos és végtelenül hálás teremtés. Általában mindannyian visszahúzódóak, szeretnek csendben játszani, sokszor talán félénknek is mondhatóak. Ezért minél többet kell biztatnunk őket! Talán álmodozónak tűnnek, mégis pontosan érzik, mi zajlik körülöttük. Nagyon stabil háttérre van szükségük, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, mert hajlamosak magukra venni a szüleik minden rezdülését. Csodálatos művészi tehetséggel vannak megáldva (lehet ez akár sportban, zenében, rajzban, fényképezésben stb.), s ezt már egész kicsi koruktól kezdve érdemes támogatni náluk. Az úszás és a vízzel való kapcsolat szinte törvényszerűen megjelenik minden Halak ember életében. Megéri Halak babánkat már korán társaságba vinni, hogy finom és bölcs lelkük hozzá tudjon szokni a "nem felnőtt", azaz a kortársak viselkedéséhez. Ne engedjük Halak gyermekünket túl sokat tévét nézni, mert akkor megrongálódhat vagy elveszhet csodálatos fantáziavilága... Viszont feltétlen tanítsuk meg nekik, hogy az idegenekkel kapcsolatban legyenek azért fenntartásaik, amíg jobban meg nem ismerik az illetőt.

Kérdések, kötetlen érdeklődés és baba-horoszkóp rendelése: pozitivkisugarzas@gmail.com

Szeretettel várom jelentkezéseteket! :)
Sebestyén Ági
http://facebook.com/pozitivkisugarzas

2015. augusztus 12., szerda

2015. augusztus 14.: Az inspiráló Oroszlán Újhold

A pénteki nap egy lelki fordulatot, vagy egy teljesen új kezdetet hozhat életünkbe. Az Oroszlánban álló Hold segít nekünk, hogy fontosnak és igazán értékesnek érezzük magunkat. 



Az Újholdat a csodálatos – hátráló mozgásban lévő- Vénusz és a forradalmi Uránusz fogják megvilágítani. Az Uránusz hatása révén mélyről érkező motivációt érezhetünk a szabadság, szívünk vágyainak követése iránt. A hátráló Vénusz pedig leginkább önmagunk szeretetére hívja fel a figyelmet, hogy amíg nem tudjuk magunkat 100%-ig elfogadni és szeretni, addig nem is fogjuk tudni kifejezni ezeket mások felé sem. Továbbá az érzékiség bolygója szerelmi életünkre is kihat: akár találkozhatunk olyan régi partnerünkkel, akivel még „rendezetlen” számlánk van; vagy ha új partner érkezik életünkbe, őt nyitott szívvel, őszintén, teljesen természetes módon tudjuk fogadni.

Minél kevésbé engedünk az uralkodási vágynak, és minél kevesebb elvárásnak akarunk megfelelni, annál természetesebb folyamattá válik, hogy megosszuk a bennük lévő szeretetet a világgal, motiváljuk egymást és élvezzük az életet. 



Az Oroszlán jellegben, melynek ura a Nap, az életigenlés központi szerepet tölt be: a ragyogás, az élet élvezete, a társaság, a szórakozás és a mozgás is. Fontos, hogy spontánok és rugalmasak maradjunk. Mert így talán váratlan lehetőségek is megtalálnak bennünket, melyek segítenek azonosítani azokat a célokat, részfeladatokat, melyek utunk valódi részei kell, hogy legyenek.

Az emberek közötti kommunikációt ezekben a napokban a jóindulat, a segítőkészség hatja át. Így aztán nagyon kreatív napok elébe néznek, akik pozitívan gondolkoznak, nyitottak és önmagukon szeretnének dolgozni. Ráadásul ez az időszak különös gyógyítóenergiával bír, mert 20-án a Merkúr szembe kerül a Chironnal. Az alternatív gyógyászati formák és a gyógynövények nagyon hatásosak ebben az időszakban. 

Jótanácsom az Oroszlán Újhold idejére, hogy éljétek meg egyediségeteket! Meditáljatok bármilyen formában! És engedjétek áramlani a Bennetek lévő életenergiát, mindenütt, ahol csak jártok! Az arcotokon megjelenő mosoly gyújtja meg a fényt a szívetekben és visz majd tovább, előre az utatokon!

Szeretettel:
Sebestyén Ági :)

2015. augusztus 1., szombat

Holdszünetek- 2015. augusztus


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
Nézzük most az augusztusi holdszüneteket:


Augusztusi előrejelzés: A racionalitás és az egész-ség hónapja

A nyár utolsó hónapja a Szűz fennhatósága alatt telik. Az elkövetkezendő 4 hétben nem kell szélsőségektől tartanunk, sokkal inkább a kiszámíthatóság, a megfontoltság és a gyógyulás, gyógyítás kérdései lesznek társaink.


Augusztus 2-án a szigorú Szaturnusz irányt változtat és ismét előrefelé kezd haladni a Skorpióban, és szeptember 18-án visszatér a Nyilasba. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen még nyitott kérdéseket sikerült március óta tisztáznunk, helyére tennünk az életünkben. A régi fejezet(ek)et végleg lezárhatjuk, hogy megnyílhassunk az újnak.

Augusztus 3-án a Szaturnusz és a joviális Juptier hirtelen feszült viszonyba kerülnek egymással. Tulajdonképp úgy érezhetjük, mintha egy kompromisszumot kellene kötnünk a bőség & növekedés valamint a fegyelem & korlátozások között.

Augusztus 7.-étől a kommunikációért, tanulásért felelős Merkúr ismételten 100%-ig otthon érezheti magát a racionális Szűz jegyében. Szervező és analizáló képességeink meghatványozódhatnak, ugyanakkor önkritikánk, kishitűségünk is fokozottabb lehet. A pozitív gondolkodást és az agykontrollt bevetve nagyon hatékonyan gyógyíthatjuk önmagunkat és másokat is, mivel a Szűz az alázat és a gyógyítés jegye is.

Augusztus 9-én az energikus Mars belép a ragyogó Oroszlánba, ahol a tüzes jellegnek köszönhetően nagyon jól fogja magát érezni. Az életkedvünk egyre magasabb szintre kerül, az önérvényesítés, az elismerés és a sikerek fontos szerepet kapnak a hónapban. Ha mindezeket mások segítésére, nagylelkűen és motiválóan használjuk, akkor valódi központi személlyé válhatunk a környezetünkben.


Augusztus 11-én a Jupiter is átlép a Szűzbe. Így mindennapi tevékenységeink, egészségünk, étkezésünk és testsúlyunk könnyebben kezelhetővé válnak mindannyiunk számára. Testi-lelki egyensúlyunkat egyszerűbb megtalálnunk, ha a Szűz uralma alatt állunk. Precizitásunk, alkalmazkodóképességünk, de még házias fellépésünk is erősödhet az elkövetkezendő hónapokban.

Augusztus 14-én Újhold következik az Oroszlán jegyében. A többi konstellációt is figyelembe véve az önértékelés és a kreativitás lesznek az augusztusi Újhold kulcsszavai. A belső kritikus sugallatank és kitartó munkánk által most megmutatkozhatunk a külvilágban is. Továbbá a jelenlévő energiák felhívják majd figyelmünket arra, hogy mely régi mintáktól és félelmektől kellene már megszabadulnunk.

Augusztus 23-án a Nap is a Szűzbe lép, azaz megkezdődhet a nyár utolsó szakasza, felkészülés az őszre és a télre. A hatások tekintetében csak ismételni tudnám, amit a Merkúr és a Jupiter esetében fentebb már leírtam.

Augusztus 27-én a Merkúr ismét „színpadot” vált, méghozzá a diplomatikus Mérleg jegyébe. Egyénenként különböző életterületeken válhat hangsúlyossá a kiegyenlítődés, a kapcsolatteremtés, a harmónia és szépség keresése.


Augusztus 29-én a hónap utolsó eseményeképp Telihold következik a Halak jegyében. Ez a Telihold erőteljesen a spiritualitást, a hitet és a megvilágosodást hozza majd el lelkünkbe. A Szűz precizitásával találhatjuk meg az eszközöket, hogy eljussunk a Halak által teremtett vágyainkhoz. Azonban épp az út során találkozhatunk a kétellyel, a megérzések és a racionalitás között húzódó ellentéttel. A konfliktusok és az elkülönülés helyett mindenképp válasszuk most a közöshöz, az egységhez való tartozást.

Legyen egy fanatsztikus, sikerekben bővelkedő augusztosotok! :)
Sebestyén Ági