2016. június 28., kedd

2016. július előrejelzés: A kreatív energiák felszabadulásának hónapja

A július mindenképp felszabadító lesz, mivel megszűnik az a feszítő égi konstelláció, ami a júniust jellemezte. Akár egyszerre 7 bolygó áll majd víz jegyekben (Rák, Skorpió, Halak), így az érzelmek, álmok, intuíciók erősebben megjelennek mindennapjainkban, mint eddig, és a hónap első felében gyógyírt is hoznak lelki sebeinkre.


Július 4-én Újhold a Rákban. Mivel a Hold és a Nap együttállása mellett még a Merkúr és a Vénusz is a Rák jegyében áll, illetve a másik két víz elemű jegyben - a Skorpióban és a Halakban is - találhatók bolygók, így ez az Újhold kétségtelenül az érzelmi újrakezdésről szól. A kötődés, a biztonság és az otthon kérdéseit újra tudjuk ÉRZEL-mezni, akarom mondani értelmezni :)

Július 8-án tízmilliószoros nap lesz. Használjuk ki áldásos hatásait! ;)

Július 12-én a fennséges Vénusz a ragyogó Oroszlánba vált. Az érzékeny Rák jegyben inkább a visszahúzódó, befelé irányuló energia jellemezte, de most az Oroszlánnal viszont mindenképp ki akarunk majd lépni a világba. Élénk szociális jelenlétet, játékosságot, örömet, kreativitást és párkeresőknek talán új szerelemet is fog hozni ez az állás az életébe.

Július 14-én az érdeklődő Merkúr is átlép az Oroszlánba. Extrovertált kommunikáció lesz jellemző mindenkire, és felfogásunk is sokkal szenvedélyesebb, kreatívabb lesz. Lehetőség szerint minden tervünkbe vigyük bele szívünket és nagylelkűséget!


Július 20-án Telihold lesz a Bakban, melynek értelmében a kulcsszó a felelősségérzetünk lesz. Fel fog merülni a kérdés: miért vagyunk valójában felelősek? Valószínűleg erős lesz a kísértés, hogy a kötöttségeket lerázva a szabadságot válasszuk. Viszont fel kell ismerjük a Telihold körüli napokban, hogy individualitásunk megélése és közben a felelősséget felvállalása igazából nem egymást kizáró dolgok.

Július 22-én a Nap is az Oroszlánba lép. Itt tulajdonképpen otthon van, tehát életkedvünk meghatványozódhat a következő 30 napban. Az Oroszlán nyitottsággal és megjelenési, szereplési vággyal is megajándékoz bennünket, ami garantálja, hogy több időt töltünk majd társaságban és/vagy családunkkal. Önbizalmunk is jelentősen megnövekedhet és kreativitásunk is szárnyakra kap; csupán csak a megvalósítási formát kell hozzá megtalálunk.

Július 29-én a a forradalmi és újító Uránusz hátráló mozgásba kezd és egészen december végéig így is halad. Célja, hogy a régi dolgokat hirtelenjében kitisztítsa és utat nyisson az újnak. Ebben a 6 hónapban felteszi nekünk a kérdéseit: mennyire tudtuk jól venni az életünkben történő változásokat? Elég szabadok vagyunk-e életünk minden területén, döntéseinkben? Mert ha nem, akkor elérkezik az idő „felébredésre”.

Július 30-án a Merkúr már tovább is áll a racionális Szűz jegyébe. A bolygó itt maximálisan jól érezi magát. Szervező és analizáló képességeink meghatványozódhatnak, ugyanakkor önkritikánk, kishitűségünk is fokozottabb lehet sajnos. A pozitív gondolkodást és az agykontrollt bevetve nagyon hatékonyan gyógyíthatjuk önmagunkat és másokat is, mivel a Szűz az alázat és a gyógyítás jegye is egyben.

Legyen fennséges a júliusotok! :)
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése