2017. január 31., kedd

2017. februári előrejelzés: "Jól csak a szívével lát az ember."

Szépséges, vénuszi lendülettel indul a február, amit egy királyian perzselő Telihold követ és a hónap közepétől túlsúlyba kerülő Halak energia oldoz majd fel minket. Ami teljesen biztos, hogy egész hónapban főszerepben lesz a szívünk, érzelmeink, ezért legyen a hónap mottója: élj szívből!



Február 3-án az érzéki Vénusz a tüzes Kosba vált. Kapcsolatainkban, értékrendünk alakulásában és pénzügyeinkben aktívabb időszakra számíthatunk. Legyünk minden életterületen nyitottak, egyenesek és őszinték, amit a tavasz első jegye, a Kos megkövetel tőlünk. 

Február 6-án néhány hetes szünet után ismét kezdődik a bolygók retrográd mozgása, elsőként a Jupiter irányváltása a Mérlegben. Ez felvet majd bennünk tanulással, fejlődéssel, boldogsággal és sikerrel kapcsolatos kérdéseket; hogyan lenne igazságos(abb) a világunk és hogyan lehetne kiegyenlíteni a saját szétzilált energiáinkat? Ha úgy érezzük, nem jól használtuk ki a korábbiakban szembejövő lehetőségeket; nem arrafelé „növekszünk”, amerre kellene, akkor most lesz lehetőségünk korrigálni, mivel a bölcsesség bolygója egészen június 9-ig hátráló mozgásban marad. 

Február 7-én a Merkúr megkezdi menetelését a levegős Vízöntőben. Gondolataink és a kommunikáció minden formája „szárnyakat” kap, vagyis gyorsabb és szabadabb áramlásuk lesz jellemző. Kb. 20 napos időtartamra az eredeti gondolkodás & a hatványozott kreativitás egyéni szinteken is láthatóan megjelenik, amit legjobban a saját gondolkodásmódunkkal azonos (szellemi) közösségben tudunk kamatoztatni.

Február 11-én Telihold & holdfogyatkozás lesz az Oroszlán jegyében. Bombasztikus Tűz energiák lesznek jelen, melyek leginkább önbizalmi, vitalitási kérdések megoldására sarkallnak majd minket. Illetve a Nap & a Merkúr továbbra is a Vízöntőből támogatják szellemi fejlődésünket, és gondoskodnak a jövőképünk megalapozásáról.

Február 18-án a Nap átlép a Halakba, ezzel megkezdődik a tél lezárása, és a Mars évének utolsó szakaszához érkezünk. Ebben a végtelenül érzelmes és egyben spirituális időszakban az önmagunkhoz való visszatérés és a feloldódás iránti vágyunk dominál majd. Ha támogatást és segítő kezet nyújtunk másoknak, cserébe ugyanezt várhatjuk, kapjuk a külvilágtól. Ha a Halak idején sikerül igazán feloldódnunk, akkor az új asztrológiai évben (2017 = a Nap éve), márciustól szabad teret engedhetünk az energikus Kos számára. 

Február 26-án Újhold következik és a Merkúr átvált a Halakba. 
A 2017-es Halak Újhold valami egész különlegeset, szavakkal leírhatatlant fog hozni. Az a legegyszerűbb, ha már most biztosítjuk, hogy az Újhold előtti 1-2 napban ne kelljen a héthöznapi teendőkkel foglalkozni, hanem egy kicsit a világtól elvonulva elmélkedhessünk, meditálhassunk.
És a racionális Merkúr megérkezésével az ábrándozó Halakba megkezdődik az értelmünk és érzelmeink közötti ingadozás... Gondolkodásunkat és kommunikációnkat erősen áthathatja a szentimentalizmus. A kreatív, fantáziadús, spirituális és vallási témák jobban felkelthetik érdeklődésünket ebben a periódusban.

Szeretettel ajánlom Nektek februárra 'A kisherceg' c. kortalan óriást akár első elolvasásra, akár ismétlésre, vagy hogy a gyermekeitekkel, unokáitokkal is megismeressétek<3

Legyen szép a februárotok! :)
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése