2017. április 9., vasárnap

2017. április 11.: Telihold a Mérlegben - A belső béke

Az előttünk álló Telihold épp annyira lesz feszítő, amennyire kellemes. Milyen ellentmondásos, nem igaz? Ennek az eseménynek egyértelműen az lesz az üzenete, hogy egyensúlyt találjunk. Kardinális természete révén “csak” elindít minket egy úton, amin ha éberen járunk, hihetetlen előrelépésben lehet részünk.


Igazán érzelmes Telihold elébe nézünk, mivel a Jupiter, az Univerzum derűs Óriása erősíti a Holdat; míg a Nap a hirtelen vihart kavaró Uránusszal áll együtt. Ugyanakkor négy bolygó retrográd, azaz hátráló mozgásban látható, ami egyértelműen befelé tereli energiáinkat. Érdemes újra végigmenni a Jupiter retrográd 2017 c. cikk kérdésein, mert a Telihold most biztosan felszínre hozza ezeket mindenkinél. Amelyik tengelyünket érinti a szinte az egész évet átható Jupiter-Uránusz ellentét, azaz a téma, aminek kapcsán a túlkapások, fejlődés és lehetőségek elmulasztása felmerülhet.

A tüzes Kos Nap az Egót, az egyént próbálja előtérbe helyezni, de a forradalmasító Uránusz minden egyes Hőst és Hősnőt egyenlővé szeretne tenni. A Mérlegben álló Hold a harmóniát, a szépséget, az egyensúlyt keresi, a Jupiter pedig maximálisan támogatja őt ebben. És mindehhez a Plútó beveti felszabadító erejét, hogy el tudjuk engedni a kötéseket; a Nyilasban hátráló Szaturnusz megadja a (szellemi) kereteket, a Bikában hátráló Merkúr pedig gyakorlatias újragondolást biztosít számunkra. Csodálatos fejlődési lehetőség rejlik az áprilisi Teliholdban!!

Ha van egy kis időtök, javaslom, hogy olvassátok el a retrográd bolygókról írtakat és a Jupiter-Uránusz oppozíció bejegyzést is. Utána egy kis meditációval kapcsoljátok ki az elméteket és pihenjetek, hogy mielőbb beérhessen bennetek a változás. Egy Telihold nap kiválóan alkalmas minderre😉

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Retrográd Merkúr az életemben I.

Ahogyan a korábbi cikkekben már olvashattátok, hétfőtől (2017. április 10.) kezdődik az év második retrográd Merkúr időszaka, mely az átlagosnál azért többször törhet borsot az orrunk alá... Azonban az általános hatásoknál sokkal érdekesebb felfedezéseket is tehetünk, ha megértjük, mi a valódi célja ennek az eseménynek és hogyan értelmezhetjük ezt egészen személyes módon.


A Merkúr az Ikrek & a Szűz jegyek Uraként a kommunikációért, a tanulás-tanításért, a megértésért és a kapcsolatteremtésért felelős bolygó. Az elme és az intellektus képviselőjeként, mikor látszólagos hátráló mozgásba kezd, ki akar emelni minket a mindennapi látásmódunkból, ahogyan értelmezzük a dolgokat és akár bosszantó események által is szeretne nekünk egy másik szemléletmódot megmutatni. Ha nem próbáljuk meg értelmezni a külső (vagy belső) történések által küldött üzenetet, akkor szegény Égi Hírnökünk nem tudja teljesíteni a feladatát. Valójában csak vissza akar tükrözni nekünk valamit, hogy számot vessünk, megtaláljuk a hibás elméleteinket és újragondolhassuk terveinket. 
Amennyiben az elkövetkezendő 3 hétben úgy érzed, az Univerzum tréfát űz Veled, érezd magad nagyon is szeretve, mert csak segítséget küldenek Neked. Ha valami rendkívüli történik, állj meg egy pillanatra és gondold végig, miért kaptad a jelet.


Ha szeretnénk tudni, hogy melyik életterületünkön fúj most "ébresztőt" a retrográd Merkúr, akkor a saját képletünkben* keressük meg az irányváltások helyét. Az első pont a Bika 5. foka, ahol a hátráló mozgást megkezdi a bolygó; a másikról a későbbiekben olvashattok, mikor május 3-án ismét előrefelé indul majd a Merkúr.

Természetesen a tengelyszerű értelmezés is segíthet, melyek egymást kiegészítő oldalról hatnak.
Tehát, ha az 1. ház tartozna Hozzád, megéri elolvasni a 7. házhoz írtakat is és fordítva, vagyis ha a 7. házdra esnek a pontok, az 1. házat is érdemes elolvasni. A 2. háznak a 8. ház a párja, a 3. háznak a 9. ház, a 4. háznak a 10. ház, az 5. háznak a 11. ház és a 6. háznak a 12. ház.

Amennyiben a Bika 5. foka a születési horoszkópunkban...

... az 1. házra esik: az előtted álló 3 hetes periódusban lehetőséged nyílik önmagad újrameghatározására, arra, hogy másképp lehess jelen a környezetedben, mint eddig. Fel kell ismerned azokat a személyiségedben lévő sallangokat, amik miatt nem tudtál túllépni a saját határaidon, és bizony elérkezett az idő, hogy ezeket elengedd, leépítsd! Ez azért is fontos, mert önmagunk és jellemünk változásával biztosíthatjuk azt a fajta állandóságot, amit életnek nevezünk. „Légy a változás, amit látni akarsz a világban.” (Gandhi)

... a 2. házra esik: a következő 3 hétben a biztonság legyen a vezérelved. A a rendelkezésre álló forrásaid beszűkülnének, határozd meg őket másképp! Ne félj ettől a lépéstől, hiszen csak így teremthetsz szilárd alapot magadnak. Legyen a kevesebb több, mert ha az utolsó percig valami "nagy megmentésre" vársz, lehet, hogy csalódni fogsz. Tehét oszd BE és uralkodj!

... a 3. házra esik: a következő 3 hetedben a feje tetjére állhat a szociális életed. Egyik ember a másik után tűnhet megbízhatatlannak, amit bizony nem szabad magadra venned. Most szinte mindenkinek akadozva mennek a dolgai, próbálnak úrrá lenni a káoszon, ahogyan Te is😉 Próbáld meg úgy kezelni a helyzetet, hogy például indokkal nem tud eljönni valaki a találkozóra, mert abban az időpontban  Neked épp egy másik (talán új) személlyel kellene találkoznod! Megannyi izgalmas "véletlenben" lehet most részed, melyek a jövőd szempontjából meghatározó szerepet fognak betölteni. Légy résen!

... a 4. házra esik: az elkövetkezendő 3 hétben bizony meg kell vizsgálnod, jó irányba haladsz-e, különösen a család, otthonteremtés és ingatlanok területén. Nézd meg a dolog több aspektusát és ásd bele magad a téma legmélyébe. Minél többet kérdezel, annál jobb, mert a válaszok megnyugtatóan fognak hatni az eddig felmerült kételyeidre. Inkább Te magad légy a kukacoskodó, a terveket felrúgó, minthogy a külső hatásoknak vagy valaki másnak megengedd ezt. Figyelj oda, kiben bízol meg ebben az időszakban!

... az 5. házra esik: képzeld el az előtted álló hetet egy kalandos szafarinak, ahol csak a Te fantáziádtól és kreativitásodtól függ, hogy milyen szörnyeket kell legyőznöd. Azért arra vigyázz, hogy a kincses láda keresése közben ne térj le túl gyakran az útról, hogy egy fa tövében egyszerre behabzsold az összes elemózsiádat és utána már csak arra ébredj, hogy vége a kincsvadászatnak...

... a 6. házra esik: ami eddig rutinszerűen működött, az hirtelen csoda lesz, ha egyáltalán működik a következő hetekben. Ez azért jó, mert letérsz a megszokott vágányról és meglátod, hogyan tudnád egyszerűbbé tenni az útvonalat, illetve tisztábbá a kilátást. Hallgass a belső hangodra! És segíts másoknak is, hogy rátaláljanak saját útjukra.

... a 7. házra esik: sokszor, amit másokról hiszünk, az csak a mi saját nézőpontunk és bizony időnként jönnek a nagy felismerések (akár pozitív, akár negatív irányban). A retrográd Merkúr épp ezeket az "aha-élményeket" hozza. Illetve most igazán érdemes lesz megbeszélni a kisebb nézeteltéréseket is, hogy ne is nőhessenek nagyobbra. Egyértelműen húzd meg a saját határaidat és tisztelt a másikét is. Ennyi az egész😉

... a 8. házra esik: a retrográd Merkúr időszakban légy résen az anyagiak és a spiritualitás területén is! Ne vállalj magadra többet, mint amennyit elbírsz, különben egy adóssághalmaz vagy a szervezetedet érintő kellemetlenséggel találhatod szembe magad. Inkább próbáld meg a rég elfeledett erőforrásaidat mozgosítani. Így valószínűleg új utakat, embereket ismerhetsz meg, és nem utolsó sorban új felfedezést tehetsz önmagadról is!

... a 9. házra esik: ha eddig elhanyagoltad a részleteket tanulással, utazással kapcsolatosan, vagy talán egy nemzetközi ügyet illetően, most itt az ideje, hogy megvizsgáld őket. Ha elég alapos vagy, rájössz, hogy sok eszköz vagy személy hasznodra lehet a küldetésedet illetően. Talán eddig úgy vélekedtél róluk, hogy feleslegesek vagy bosszantóak, akkor ideje apró részfeladatokat rájuk ruházni, hogy segítségedre legyenek! 

... a 10. házra esik: épp mikor rivaldafényt kapnál a karrieredben, hirtelen itt terem a retrográd Merkúr és kicsit visszaküld a színfalak mögé, hogy talán mégsem lesz elég csillogó a ruhád... Ne ijedj meg, ez nem azt jelenti, hogy nem fog sikerülni, amit elképzeltél, csupán tisztáznod kell a háttérben dolgozó csapattal is, hogy mennyire rátermett és érdemes vagy az új pozícióra. Türelem rózsát terem!😉

... a 11. házra esik: a retrográd Merkúr egyértelműen emberi kapcsolataidra lesz a legnagyobb befolyással. Biztosan érezted már egy ideje, hogy túl sokat kell alkalmazkodnod mindenkihez, viszont közben talán elfelejtetted, hogy ez az érzés csak akkor alakulhat ki, ha elveszted a KÖZÖS cél vízióját, és csak a saját vágyaidra hallgatsz. Ez a három hét kitűnően alkalmas lesz, hogy kicsit visszavonulj, elgondolkozz, pontosan mire kell fókuszálnod és kik az igazi támogatóid ebben.

... a 12. házra esik: akkor talán egy ideje már vársz valamiféle jelre, ami nem akar jönni... Méghozzá azért nem, mert egy kis türelem és átalakulás szükséges, mielőtt beindulhatna a dolog. Próbálj meg intuitívan minél több olyan dolgot elképzelni, amire most szükséged lenne, és aztán ne lepődj meg, ha rögvest ott kopogtat a lehetőség az ajtódon! A retrográd hetek megtanítanak arra, hogy ne becsüld le a hála, a szeretet, az együttérzés, az ima és a képzelet teremtő erejét.

Akinek segítségre van szüksége a házak pontos megállapításához, bátran írjon nekem a Facebook oldalon keresztül. Szívesen segítek, mint mindig😉

Remélem, ezzel a cikkel is közelebb kerültetek önmagatokhoz és a nehezebb élethelyzeteitek megoldásához!

Szeretettel:
Sebestyén Ági

*Nagyon fontos, hogy csak azok tudják a házak pontos elhelyezkedését kiszámolni, akik tudják az óra és percre pontos születési idejüket. Ezen adatok nélkül sajnos nem lehet 100%-os biztonsággal megállapítani képletünk ezen ismérveit. A legtöbb kórházban 50 évig megőrzik a születési időpontot, melyet kb. 3.000 Ft-os díj ellenében ki lehet deríteni. Vagy asztrológus tud segíteni a születési idő meghatározásában életünket jelentős eseményeinek dátuma alapján.

2017. április 7., péntek

Tippek retrográd Merkúr idejére

Hétfőtől ismét, idén már másodjára, hátráló mozgásba kezd az égi Hírnök, a Merkúr. Leggyakrabban szinte csak olyan negatív hatásokkal társítják ezt az eseményt, mint kommunikációs zavarok, közlekedési káosz, késések, megakadt ügyek, félreküldött üzenetek és félreértett szavak. Azonban minden rosszban van valami jó, ezért alább összegyűjtöttem néhány tippet, hogyan hozhatjuk ki a legjobbat a Merkúr hátráló mozgásából.


Mi az a Merkúr hátrálás/ retrográd Merkúr?

A hátráló mozgás, melyet az asztrológia nyelvén minden bolygó esetében retrográd mozgásnak nevezünk, csillagászatilag nem is valós (!), csak mi látjuk ellentétes irányúnak a Földről. Ebből levonható az a következtetés, hogy elsőre az általa okozott hatást is a valóságnak nem megfelelően: negatívnak látjuk.
Ez a retrográd mozgás a kommunikáció uránál, a Merkúrnál, minden évben 3-4 alkalommal körülbelül 3 hetes időszakot érnint, plusz az ezt megelőző kéthetes előárnyék, illetve a követő kéthetes utóárnyék szakaszt foglalja magában. 

A látszólagos irányváltásnak ugyanolyan jeletősége van, mint a csillagjegyek közötti váltásnak. Csak a hatás más természetű. Ha jegyváltásnál a Merkúr átlép mondjuk a kapcsolatcentrikus Mérlegből a szenvedélyes Skorpióba, akkor a külvilág & az emberek felé fordulás helyett inkább befelé irányul az információáramlás és a kommunikáció; nem lesz olyan könnyed, sokkal inkább a Skorpió által jelképezett érzelmi színezet fog előtérbe kerülni.

A Merkúr retrográd energiája viszont mindig az elmúlt időszak(ok) tanulságaira próbál rávilágítani. Megállít minket a jól bevált vágányon és ébresztőt fúj. Ezen hatás idején tehát érdemes odafigyelni, milyen témák köszönnek vissza a múltból, hogy azokat meg tudjuk emészteni és szükség szerint jövőbeli terveinkkel kapcsolatosan is új irányt tudjunk venni. 
Ha nem vesszük tudomásul a hátrálás során kapott üzeneteket, például visszatérő gondolataink, vagy konkrét fennakadások formájában, akkor akár kellemetlenebb események történhetnek velünk, pl. közlekedési baleset, rossz helyen elszóljuk magunkat, mintegy hangsúlyosabb jelzésképp.


2017 retrográd Merkúr időszakai

2017-ben először a 3 Föld jegy (Bak, Bika, Szűz) jön létre a retrográd szakasz, majd decemberben a tüzes Nyilasban. A Föld jegyeket jellemzi a gyakorlatiasság, a leleményesség, a megbízhatóság, a stabilitás és mindezekkel összefüggésben az anyagi háttér biztosítása. Így ezek a témák fognak leginkább beköszönni a személyes képletünkben érintett életterületen.

2016. december 19. - 2017. január 8.   -   Merkúr retrográd a Bakban
A Bak a felelősségvállalás, az ambíciók, a karrier, a társadalmi rang és a rendszerek jegye. Céltudatossága minden akadályt képes legyőzni.

2017. április 10. - május 3.   -   Merkúr retrográd a Bikában
A Bikában ugyanez az értékrendekről, önértékelésről, a tesi & szellemi táplálékról, tulajdonról szól.

2017. augusztus 12. - szeptember 5.   -   Merkúr retrográd a Szűzben
A Szűzzel pedig kapunk egy rendkívül alapos, analizáló látásmódot, hogy kijavíthassunk bármit, amivel nem vagyunk elégedettek, ami rutinszerűen már nem jól működik, vagy ami egészségi állapotunkkal kapcsolatosan defektes.

Tehát mindegyikük materiális (anyagi) szintekre emeli a gátló energiákat. Így legyünk nagyon megfontoltak, ha döntéshelyzetbe kerülünk, szerződést akarunk aláírni vagy adás-vételben gondolkodunk a fenti időszakokban.

2017. december 2. - 23.   -   Merkúr retrográd a Nyilasban
Az év végén a Nyilas viszont inkább elméleti szinten mozog majd: valószínűbb vélemények vagy személyes ideológiákbéli eltérések felszínre kerülése, mely különösen vitás helyezeteket eredményezhet.



Mi a teendő Merkúr retrográd esetén?

Első és legfontosabb teendő tehát retrográd mozgás esetén tudatosan kezelni a helyzetet és az esetleges negatív hatás bekövetkezésekor előhívni:
1.) "Hallgatni arany.", avagy lendületesebb személyiségeknek "Számolj el tízig, mielőtt bármit válaszolsz."
2.) Ilyenkor mindenki nehezített időszakot él át;
3.) Nem biztos, hogy egy-egy szó, mondat vagy esemény pontosan azt jelenti, amire először gondolunk >>>>>
4. Biztosan az ÚJRAgondolásÚJRAtervezés a legjobb megoldás.

Vagyis retrográd Merkúr idején arra van szükségünk, hogy lelassuljunk, elfogadjuk, hogy dolgaink minden igyekezetünk ellenére sem mennek olyan simán, gyorsan, ahogy elvárnánk. Befelé kell koncentráljunk, türelmesen ki kell várnunk a fontos döntésekkel, terveink kivitelezésével és különösképp a szerződéskötésekkel egészen a retrográd időszakot követő utóárnyék szakasz végéig.

Ha konkrétabban is szeretnétek megvizsgálni, hogy mely életterületeteket érinti a retrográd Merkúr, olvassátok el a "Retrográd Merkúr az életemben" c. cikket.

Pozitív kisugárzás kísérje napjaitokat a retrográd Merkúr idején is!
Sebestyén Ági

2017. április 5., szerda

Szaturnusz retrográd: minden jó, ha a vége jó

Április 6. és augusztus 25. között a karma és az idő Ura, a Szaturnusz hátráló mozgásban lesz. Ez egy évente visszatérő, körülbelül négy és fél hónapos időszak, mely felteszi nekünk a kérdést: felelősségteljesen döntéseket hoztunk-e az elmúlt hónapokban? Az idei Szaturnusz retrográd idején leginkább kapcsolati és anyagi téren jelenik meg ez a kérdés, ezért legtöbben talán úgy fogják érezni, kemény leckéket akar rájuk róni az Univerzum.


A Szaturnusz a fizikai korlátokat, saját testünket és az életünket befolyásoló törvényeket is jelképezi. Illetve mindent, ami határainkkal és lelki értelemben félelmeinkkel kapcsolatos. Ezért a tavasszal és a nyáron ne lepődjünk meg, ha ezen témák felbukkanának életünkben. Egyik komoly feladatunk azt lesz, hogy  frusztrációinkat le tudjuk építeni. Az Univerzum nagy Tanítómestere „csupán“ ennyit szeretne tőlünk. 

Egyértelműen önvizsgálatra van szükség és nagy valószínűséggel egy olyan élethelyzettel fogjuk szemben találni magunkat, ahol eddig hajlamosak voltunk mindenre rábólintani, viszont a fejlődési lehetőségünk épp a "nem" kimondásában, a határok meghúzásában rejlik. Fontos, hogy még arra a pontra állítsuk fel belső határunkat, mielőtt még a szóban forgó szituációval kapcsolatos szorongásunk kialakulhatna. A megelőzést, megfontoltságot és a felelősségvállalást tanítja így nekünk a Szaturnusz. 

A szintén retrográd Vénusszal való negatív fényszög sajnos mindannyiunknál növelheti a Szaturnusz nyomasztó hatást, a kedvtelenséget, mikor szinte az ágyból felkelni sincs erőnk... A rossz kedv, magány és a félénkség teljesen eluralkodhat rajtunk. S ha ezt engedjük, akkor olyan történések is bekövetkezhetnek a retrográd időszakban, melyek arra hivatottak, hogy felrázzanak minket a túlzottan negatív aspektusú „Szaturnuszos“ viselkedésből. 

Mivel a Szaturnusz a karma ura is, múltbeli cselekedeteink kihatása most bumerángként térhet vissza hozzánk. Ha mi voltunk a gonosz karakter a történetben, akkor a lelkiismeret furdalásunk növekedhet; ha minket ért sérelem, a sebeink újra felszakadhatnak. Szeretteinkkel kapcsolatban olyan feladatok, kötelezettségek jöhetnek elő, melyek bosszantanak és kilendítenek minket az egyensúlyunkból. Próbáljunk minőségi időt szánni önmagunkra, partnerünkre és családtagjainkra is. Ígérem😉, ezen a téren már 15.-étől javulást érezhetünk!

A Szaturnusz hátrálása mindig lelassítja a dolgokat: azért, hogy új és jobb stratégiát tudjunk kialakítani az eddigi helyett. Mindenképp egy olyan fontos téma fog előkerülni életünkben, ami újragondolást igényel, mielőtt jobban belemennénk a dologba; lehet ez párkapcsolat, üzleti vagy karrierbeli lépés vagy az anyaság-nőiség kérdései. Vajon a továbbiakban is elbírnánk ennek az ügynek a terhét, ha most azonnal továbbengednének minket ezen az úton? 
Tehát értelmezzük ezt az időszakot egy olyan tesztként, amit szükséges teljesíteni. Inkább most derüljön ki, hogy nem nekünk való a dolog, mint később, mikor már sokkal rögösebb lenne a visszaút. Eleget kell tennünk kötelezettségeinknek, mielőtt továbbléphetnénk, ÉS nemet kell mondjunk valamire, ami megakasztja az adott témát az életünkben.

Tehét nem ez az az időszak, mikor újabb, hosszabb lélegzetvételű feladatokat kellene magunkra vállalnunk. Inkább a múltba tekintsünk vissza, mintsem mindenáron előrefelé törekedjünk. Ha kiálljuk a Szaturnusz próbáját, a retrográd folyamat végén érzelmi felszabadulás vár minket: szívderítő kapcsolatokkal és egy biztosabb anyagi háttérrel. Mindvégig az eredményt tartsuk szem előtt, hogy mi alól fognak feloldozni minket (illetve mi saját magunkat) a következő hónapokban, ha odafigyelünk az üzenetekre.
Ti már a tudás birtokában vagytok, éljetek vele!

Szeretettel vagyok továbbra is segítségetekre:
Sebestén Ági

2017. április 2., vasárnap

Holdszünetek - 2017. április


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes áprilisi holdnaptárat itt találjátok.

Nézzük most az áprilisi holdszüneteket: