2017. december 22., péntek

Tízmilliószoros Teremtő Napok 2018-ban


Amit a tízmilliós napokon gondolsz, tízmilliószoros erővel válik valóra.

A tibeti nagy buddha napokat tartják tízmilliószoros napoknak. Mindennapjainkra is igaz, hogy gondolkodásmódunk határozza meg valóságunkat. Viszont ezeken a nevezetes napokon minden pozitív és negatív gondolatunk tízmilliószoros erővel hat. Amikor csupa jó, szeretetteli üzenetet, teremtőerőt küldjünk ki a világba, akkor ugyanezt fogjuk visszakapni. Próbáljuk meg kontrollálni gondolatainkat, hogy az öröm, a harmónia, a megnyugvás és a szeretet járjon át bennünket egész nap. Majd ezeket az érzéseket terjesszük ki családtagjainkra, barátainkra, az emberiségre, minden élőlényre, és a Földre is. Ha ezen gondolatok alapján cselekedni is hajlandóak vagyunk, akkor óriás lépést tehetünk afelé, hogy megszabaduljunk régi, nem kívánt szokásainktól.
Évente összesen négy ilyen nap van: az első kettő mindig Telihold napjára esik, a harmadik teremtő nap 4 nappal Újhold után, míg az utolsó pedig Telihold után 7 nappal következik. Amennyiben minden igyekezetünk ellenére negatív érzelmeink merülnének fel, engedjük el őket békével. A terheink feloldását is érdemes ezekre a napokra időzíteni:

március 2. (Telihold napja is egyben)
május 29.  (Telihold napja is egyben)
július 16.
október 30.

Ha 2018-ban is kiemelten figyeljünk magunkra, hogy könnyebben elérhessük céljainkat:
1. Határozzuk el, hogy meglátjuk a helyzetek mögött rejlő végtelen lehetőségeket! 
2. Figyelmünket csak arra irányítsuk, amit elérni vágyunk! 
3. Gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel is erősítsük, amit szeretünk, szeretnénk.
4. Használjuk bölcsen teremtő erőnket!

Akár listát is írhatunk vágyainkról, aminek a végére feltétlenül írjuk a "Köszönöm, hálás vagyok!" mondatot.


Léteznek százszoros napok is. A tibetiek szerint minden Telihold és Újhold napja (Facebook oldalon továbbra is mindig kaptok jótanácsokat ezeken a napokon) százszoros teremtő erővel bír. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma törvénye. Ezekre a napokra is érdemes gondolatainkra, érzelmeikre és cselekedeteinkre különös figyelmet, tudatosságot fordítani. Csak olyat adjunk, amit mi magunk is szívesen elfogadnánk! 
Gyújtsunk meg például egy füstölőt vagy egy mécsest. Közben kérjük, hogy minden ember szívében jelenjen meg a szeretet, az elfogadás, a megértés és a megbocsátás, mind önmaga, mind a világ felé.

Használjátok ki minél jobban a Teremtő Napok energiáit! :)
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése