2018. március 31., szombat

2018. áprilisi holdnaptár

A holdnaptár minden egyes napon megmutatja nekünk, hogy a holdfázisnak megfelelő energiát mibe tudjuk a legsikeresebben befektetni. Ez az energia minden csillagjegyre ugyanúgy érvényes, és ahogyan az ár-apály jelenség kialakulásában szerepe van, érzelmi-fizikai közérzetünkre egyaránt kihat.

Hold a születési horoszkópban az egyén lelki világát tükrözi; érzelmi világunkért és hangulatunkért is felelős. Az épp aktuális holdállás azonban azt mutatja meg, hogy milyen hangulat uralkodik általánosan, mely életszakaszunknak megfelelően bizonyos mértékben mindenkire hatással van. Ugyanis a Hold nem csak alakját váltogatja, mely a növő, fogyó, fél-, teli- és újhold formában nyilvánul meg, hanem a 28 napos holdciklus alatt az összes állatövi jegyen is végighalad, melyek egyesével más-más érzésvilágnak, tevékenységeknek kedveznek.
Leggyakrabban háztartási munkákhoz, növények ideális gondozásához, vagy egészségügyi vonatkozásban kaphatunk jó tanácsokat. Viszont ha komolyabb lépéseket, például költözést, esküvőt, állásváltoztatást tervezünk, bizonyos holdfázisok jobban kedveznek terveink megvalósításának, mint mások vagy épp a holdszüneti időszakok. Ilyenkor érdemes nem csak az aktuális holdfázist megnézni, hanem személyes horoszkópunkra is egy pillantást vetni. Aki huzamosabb ideig a holdfázisok szerint él, rájön, hogy a természetközeli gondolkodás sokkal közelebb visz minket igazi önvalónkhoz, mint az ettől teljes mértékben elrugaszkodott életmód.

Íme az áprilisi holdnaptár:
Az áprilisi holdnaptár ingyenes letöltéséhez kattintsatok ide.
Az áprilisi holdszünetekről itt találsz bővebb információkat.
A 2018-es különleges holdnapokat itt követheted figyelemmel vagy a Facebook oldalon keresztül.

2018. március 30., péntek

2018. március 31.: Telihold a Mérlegben - Lelassulás, megértés és együttérzés

Szombaton Kék Holdunk lesz, mivel a hónap második Teliholdja következik. A Vénusz Évének első holdeseménye szintén a Vénusz bolygóhoz köthető, mivel egyik uralt jegyében: a Mérlegben jön létre. Így hát a kapcsolatok kerülnek középpontba, melyek ezúttal túlmutatnak a férfi-női illetve emberek közötti kötelékeken. Sokkal inkább az önmagunkkal valamint az Univerzummal való összeköttetésünk harmonizálására fognak koncentrálódni az energiák. 


A Telihold mindig felszínre hozza, tudatosítja bennünk az addig elrejtett, elnyomott dolgokat és segít lezárni, vagyis átalakítani és egyben új szintre emelni a már beéretteket. 
A Mérlegben álló Hold rendkívül érzékeny a külvilágtól kapott ingerekre, ezért megpróbálja mindannyiunkban kiegyensúlyozni a vele szemben álló Nap és Merkúr érzelemmentes célorientáltságát... Ezen kívül a harcias Mars és a szigorú Szaturnusz is megzavarhatják lelki békénket: méghozzá oly módon, hogy kritikát vagy fajsúlyos szavakat kaphatunk „felettünk álló“ ill. számunkra tekintéllyel rendelkező emberektől. Az ezekre a kihívásokra adott reakciónkat szeretné finomítani a Hold, és legbelül egyenrangúvá tenni a Mars-féle önérvényesítésünket és a Szaturnusz-féle felelősségvállalásunkat. 
Ebben tényleg a Mérleg tud minket hatékonyan segíteni, hogy bár tapintatosan, de a következményeket felvállalva ki merjük állni magunkért, meg merjük mondani véleményünket és diplomatikusan tudjuk képviselni saját akaratunkat - bármely vitás helyzetben. 
Kiegészítésképpen pedig elméleti síkról a Neptunusz is támogat bennünket azzal, hogy a mindennapokat feledtető események, mint például zenélés, zenehallgatás, festés, fényképezés, filmezés, fantáziálásunk, álmaink vagy spirituális tevékenységeink során közelebb kerüljünk felsőbb énünkhöz és az általa közvetített üzenetekhez. Hogy bizony nem a többieken keresztül, hanem az ő hozzájárulásukkal fogunk tudni eljutni céljaink megvalósításához. Még akkor is, ha olykor kemény (de építő!!) bírálatot kapunk, vagy épp erélyesen kell megszabnunk személyes határainkat, hogy "eddig és nem tovább" közelíthet meg minket a környezetünk.
A Telihold konstelláció tisztán megmutatja, hogy kényelmesebb volna a múltban (jelenben) ragadni, viszont a fejlődéshez most a Mars-Szaturnusz együttállás kínálta távlati célkitűzések és a komoly, erőbevetést igénylő lehetőségek felé kell mennünk. A választás a mi kezünkben van! 

Harmóniával áthatott Telihold napokat és kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek!🐰 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági

2018. március 28., szerda

Holdszünetek - 2018. április


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes áprilisi holdnaptárat itt találjátok.

Lássuk hát az áprilisi holdszüneteket:

2018. március 15., csütörtök

2018. március 17.: Újhold a Halakban - A jövőnk kulcsa

A márciusi Újhold konstellációban a Chrion nevű égitest tölti be a központi szerepet, ami lelki regenerálódásunk esélyének megsokszorozódását jelenti. Lehet szó fizikai vagy lelki értelemében vett gyógyulásról, illetve önmagunk és mások emocionális ápolásáról. Bármelyik eset is álljon fenn, a legfontosabb, hogy a múlt sebeinek feltárásával most egyben az egészséges jövőnket is megalapozhatjuk!!


A hosszú telünk lezárását jelezi, hogy az Újhold a zodiákus utolsó jegyének 27. fokán (utolsó fokain) jön létre. De ehhez előbb még egy kis lelki munkát el kell végezzünk a napokban a Chironnal, mely égitest lassanként szintén egy új szakaszhoz érkezik, mivel májusban -7 éves Kos ciklusa után- át fog lépni a Bika jegyébe. 
A Chiron ugyan kisebb, mint a többi bolygó, tulajdonképpen „csak“ egy aszteroida, mégis rendkívül fontos szerepet tölt be a horoszkópunkban. Ő a gyógyító, aki gyógyítói minőségét épp ott fejti ki, ahol egyidejűleg a legnagyobb érzelmi vagy pszichikai sebet ejti rajtunk. A lelki sérülésünk felnyitását jelzi, hogy a Mars kvadrátban áll az Újholddal, tehát valószínűleg egy számunkra nem túl egyszerű döntést kell meghoznunk és eszerint kell rögtön cselekednünk is. Viszont ha ezt nem tesszük meg, akkor belebetegedhetünk (pl. megfázással, influenzával, egyéb vírusos fertőzésekkel). Tehát ha elérne minket ilyesmi, akkor vizsgáljuk meg a születési horoszkópban a Chiront, hogy mely területen áll és hol kell magunkon hamar elvégeznünk a gyógyítást. Ezt a Chiron féle feladatot sem (!) végezheti el helyettünk más, tehát hiába megyünk az orvoshoz, hogy szüntesse meg a fájdalmunkat, vagy a jóshoz, hogy vegye már le rólunk azt a rontást, ezek a Chiron esetében nem működnek. Ő valójában az összekötő a látható és a láthatatlan, a kollektív és a galaktikus illetve múltunk és a jövőnk között: a jelen életünkben megismerhető tudás kulcsa.
Például ha nemzeti szinten vizsgáljuk, szerintem nem is kell sokkal tovább magyaráznom, hogy az 1848. március 15-én elinduló események és a szabadságharc kiváltó okai valamilyen szinten újra megjelennek országunkban. Amit ezt ezúttal nem véres-fegyveres összecsapással (Mars) kellene megoldanunk, hanem KOLLEKTÍV magyar tudati forradalommal (Uránusz)! 


Kép forrása: zanestein.com

Mivel a váratlan fordulatokat hozó Uránusz is fényszöggel kapcsolódik az Újholdhoz, ami egyrészről a Mars okozta feszültséget fokozhatná, azonban ha tudatosan elkezdünk a feladatunk megoldásán dolgozni, akkor sokkal inkább az új utak felfedezésében fog nekünk segíteni. A krízisünk megoldásának lényege, hogy fekete-fehér szemléletünk helyett egy is-is hozzáállást tudjunk kialakítani. S az éppen Bakba lépő Mars abban fog támogatni minket, hogy ezt fenn is tudjuk tartani a következő hetekben.

Tehát az Újhold és a Chiron által feltárt (fel)épülési folyamatunknak a jövőnk szempontjából óriási jelentősége van, amit a Skorpióban hátráló Jupiter is gyönyörűen támogat most, vagyis ez a hétvége a nagy álmok és víziók lehívásának időszaka is egyben. Használjátok ki jó alaposan!✨✨

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. március 9., péntek

Jupiter retrográd 2018

Az Univerzum nagy szerencse bolygója március 9. és július 10. között hátráló mozgásban lesz. Ez az időszak az önvizsgálatról és spirituális növekedésünk, hitünk helyes irányba tereléséről fog szólni. Ráadásul égi Jótevőnk "kistestvére", a Vénusz lesz a körülbelül másfél hét múlva kezdődő az asztrológiai év ura/ úrnője. Tehát derűre, optimizmusra, tisztulásra fel!😊

Kép forrása: peakpx.com

2017. októbere óta a Skorpió jegyében menetel a Jupiter, melynek hatására igen intenzíven találkozhattunk bizonyos árnyéktémákkal. Társadalmi szinten például már a jegyváltással párhuzamosan megjelent a #metoo mozgalom, mely a filmiparbeli szexuális zaklatásokról rántotta le a leplet. Személyes szinteken is biztosan hasonlóan válságos vagy mélyen elnyomott témák tárultak fel, melyek bizonyos értelemben szembesítettek bennünket halandóságunkkal, lelki egyensúlyunk fontosságával illetve azon fajta "tudatlanságunkkal", hogy mennyire nem értettük eddig a világ és az Univerzum energiatörvényeinek működését... Nos hát, itt a remek alkalom, hogy helyretegyük azokat az ügyeket, dolgokat, melyek eddig a háttérben, kibillenve vagy túlzott mértékben működtek életünkben😉

A Jupiter retrográd ciklusában, egészen nyár végéig egyértelműen az értékrendünk, morális hozzáállásunk és belső életörömünk sérüléseinek felismerésére és helyreállítására kell koncentrálnunk, melyek természetesen a testi tisztaságunkra is kihatással vannak. Már a márciusi Telihold is a gyógyításról, a külső-belső rendrakásról és tisztításról szólt, azonban kiemelt területek most a szervezetünkben: a máj, a vastagbél (anyagcsere) és a mirigyek.
A Jupiterhez kapcsolódó Plútó (is) segíteni fogja a regenerálódásunkat, melyben jelenleg a spiritualitás, a lélekápolás nagyobb mértékben játszik szerepet, mint a fizikai kezelés. Mindenképpen az alternatív gyógyászat kínálta eljárásokat érdemes választanunk (a Nap-Neptunusz-Chiron együttállás miatt is). A betegségek lelki gyökereinek felkutatása és a betegség tünetei helyett a kiváltó okok megszünetetése vezet el mindannyiunkat a gyógyuláshoz. Mostanában a legtöbb esetben a vágyakozás, valamely függőség vagy a harag feletti irányítás elvesztése okozhatja az egészségügyi panaszainkat. (De az egyéni képlet vizsgálata természetesen sokkal mélyebb és konkrétabb feltárást tesz lehetővé.)
Az idén tehát egyértelműen a mai naptól kezdődik a legjobb időszak a testi-lelki-szellemi méregtelenítés elkezdésére!!

A látszólagos hátráló mozgása idején a Jupiter sokkal lassabban fogja kifejteni erejét a külvilágban, mert elsődlegesen inkább a befelé fordulásra ösztönöz, hogy vizsgáljuk meg újra az elmúlt 5 hónap történéseit azért, hogy abból tanulságot formálva tudjunk szellemileg gyarapodni, fejlődni.
Azon az életterületen, amely házra a Jupiter retrográdja (Skorpió 13-23. foka) a születési horoszkópunkban esik, ott vannak most még azok a bizonyos tisztításra váró "túlkapások", melyek felett az uralmat vissza kellene nyernünk. És fejlődésünk bizony a jövőnkre nézve annyira fontos ebben az ügyben, hogy most extra időt, újabb alkalmat ad nekünk az Univerzum a szemlélődésre, javításra. Más szemszögből pedig természetesen tesztelik, készen állunk-e a vágyott (és Jupiter által a retrográd időszak végére közvetítendő) növekedés befogadására, például egy új szerelemre, magasabb munkahelyi beosztás betöltésére stb. Hiszen mégis csak egy szerencsebolygóról beszélünk😇
A Sors tehát jeleket, eszközöket fog küldeni nekünk az előttünk állő hetekben, hogy észrevegyük, merre van a számunkra helyes irány és melyek az eddig kiaknázatlan lehetőségek, melyekkel élnünk kellene.

Aki nem tudja, melyik életterületén aktív - ősz óta és - jelenleg is a Jupiter, jelentkezzen nálam a(z óra és percre) pontos születési adataival, Jupiter retrográd tárggyal e-mailben (pozitivkisugarzas@gmail.com-ra), és bármikor nagyon szívesen segítek megállaptíani. Köszönöm a megtisztelő megkereséseiteket, az egyéni elemzésre is, kérlek, e-mail útján jelentkezzetek😉

Felfedezésekkel, felismerésekkel teli retrográd időszakot kívánok Nektek 2018-ban is!💖

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. március 1., csütörtök

2018. március 2.: Telihold a Szűzben – Figyelj és teremts!

Holnap hajnalban a Szűz 11. fokán kövekezik be a Telihold. Ráadásul tibeti nagy buddha napról is beszélhetünk, azaz a pénteki napon tízmilliószoros energiák fognak munkálkodni. Tekintsük ezt az Univerzum ajándékának, melyet azért ad nekünk, hogy minden gondolatunk hamar manifesztálódhasson még a Vénusz Évének és a bolygók retrográd mozgásának megkezdődése előtt.


Halak♓-Szűz♍ tengely fő tematikája a gyógyítás, ami a kommunikációval kezdődik. A Szűz precízen megfigyel, analizál, ha kell kritizál, azonban ha szükséges, az első lesz, aki segít a probléma megoldásában. A Halak viszont az érzékek feletti kommunikáció mestere, szavak nélkül is mindent ért, s feltétel nélküli szeretettel képes áldozatot hozni, ha támaszt kell nyújtania a másiknak. 
A szintén a Halakban álló Chiron⚷ együttállásban a Vénusszal♀ tovább erősíti, hogy kapcsolataink -ide értve az önmagunkkal való viszonyunkat is-, értékrendünk, anyagi helyzetünk javításának lehetősége is előkerüljön a napokban. 

Tehát az odafigyelés, mások figyelmes meghallgatása, az építő kritika és a segítőkészség azok az erények, melyekkel a hétvégén dolgozhatunk. Ne akarjunk most egyből (vagy akár indulatból) válaszolni senkinek. Előbb hallgassuk meg a másikat! Csak a füleddel hallod, amit mondanak Neked, vagy meg is (akarod) érteni, amit hallottál?! 
A hiányzó Levegő elem miatt is a mentális síkról (amit a Szűz képvisel) most vigyük le a lelkünkbe is (amit a Halak szimbolizál) az információkat, és csak utána reagáljunk a helyzetre és a felmerülő kérdésekre. Magunk is meg fogunk lepődni, mennyivel többet jelent így minden szó


Kép forrása: zodianz.com

Természetesen a Szűz a külső-belső rendrakásról és a tisztításról is szólhat, tehát érdemes megvizsgálni a környezetünket, hogy valóban szükségünk van-e minden tárgyra, ruhára, régóta tárolt kacatra, élelmiszerre stb., vagy „Szűz módjára“ segítségére tudunk lenni az elajándékozással a rászorulóknak. Az étrendünket és a napi rutinunkat is vegyük a hétvégén alaposan górcső alá: hogy elég egészséges-e, vagy esetleg szükség lenne változtatásra? A Szűz mindig „az egyszerű = nagyszerű elvén“ szeret működni és nem feltétlenül a túlcicomázott divatirányzatokat követi. 

Összegezve az első márciusi Telihold hatásait, a gyógyítást (lehet ez konkrét testi, de akár „csak“ lelki vagy mentális is) egyből le KELL és le is TUDJUK hozni az anyagba (a saját kis világunkba), mivel még a Bakban járó Szaturnusz is csodálatos fényszögekkel segíti a Telihold munkáját, hogy a teremtő napról már ne is szóljak újra.... A Szaturnusz kötöttségét most felül kell írja a Szűz és Halak változó minősége: figyelj és teremts! Jelenleg ez a feladatunk. 

Kívánok Mindannyiotoknak sikeres teremtést az életetetk bármely területén és egy gyönyörű tavaszi hétvégét!☀ 

Szeretettel: 
Sebestyén Ági