2018. április 30., hétfő

2018. május hónap energiája: Gyökeres változások kezdődnek

Az áprilishoz hasonlóan a májusunk is igen mozgalmas lesz energetikailag. Az első két hétben egyre erősödni fog a Bak és Bika minőségek megfontoltsága, gyakorlatiassága, amin majd a hónap derekától a Mars & Vénusz, aztán a Nap & Merkúr jegyváltása fog lazítani. Azonban a tavasz és egyben az év egyik legjelentősebb eseménye az Uránusz jegyváltása lesz a 15.-ei Újhold idején, mely egészen váratlan fordulatokat produkálhat a világban és az egyéni sorsokban is.


Május 13-án a Merkúr a komótos Bikába lép. A kapott infomációk feldolgozásához minden érzékszervünket bevetjük és a józan eszünk bevetésével most messzebb juthatunk, mint a nyakatekert kombinálásokkal. Gondolatainkban a biztonság kerül előtérbe, mindent alaposabban és abszolút gyakorlati szempontból rágunk át ezen állás idején. 

Május 15-én egy igazán kiemelkedő Újhold következik a Bikában, ugyanis ez a holdesemény indítja útjára az Uránusz 7 éves menetelését a Bika jegyében. Tehát érzékeink és intuíciónk fokozottan fog működni május harmadik hetében, amit mint természetes adottságunkat érdemes lesz a technikai lehetőségekkel ötvözni. Ugyanis ezekben hosszú távon óriási növekedési poteniál mutatkozik majd.

Szintén május 15-én az Uránusz átlép a Bikába, s ezzel megnyit egy igen fontos 7 éves periódust. Ugyan novemberben visszatekint még egyszer a Kosba, de 2019. márciustól kitérők nélkül hozza a Bika energiákat, témákat az utunkba. Hatást általánosságban a gazdaságban és az értékrendszerek átalakulásában fogja kifejteni. Individuális hatásairól viszont egy külön írásban olvashattok😉

Május 16-án a Mars a Vízöntőbe lép, mely némi kiszámíthatatlanságot hozhat életünkbe. Ráadásul szinte azonnal „üdvözlik egymást“ a frissen jegyet váltott Uránusszal. Így szabadságvágyunk extrém mértékben megnövekedhet. Céljaink elérése érdekében leginkább intellektusunkat használjuk és individuális energiánk bevetése helyett az együttműködés felé tolódik a hangsúly. A technika, elektronika, közlekedés.

Május 19-én az érzéki Vénusz átlép az érzelmes Rák jegyébe. Így egyértelműen befogadó és romantikus oldalunk fog előtérbe kerülni. A családdal és a közeli barátokkal töltött idő, valamint az otthonunk szépítése is fontos szerepet kapnak majd ebben az időszakban. Továbbá ez a hatás kedvez művészi oldalunknak is, mert a képzelőerőnk megsokszorozódik. És bár befolyásolhatóbbak leszünk, ez a fajta érzékenység engedi, hogy más szemszögből is meglássuk a dolgokat és színesebben közvetíthessük gondolatainkat.

Május 21-én a Nap az Ikrekbe lép. A következő lendületes 4 hét a külvilággal való kapcsolatteremtés fokozására, utazásokra és információgyűjtésre igazán alkalmas. Ne legyünk görcsösek, inkább mindig az adott pillanatban éljünk. Így könnyebben ismerkedhetünk és tanulhatunk, ami fejlődésünk szempontjából nagyon fontos lehet. 

Május 29-én Telihold lesz a Nyilasban és tízmilliószoros teremtő nap is egyben. A Telihold központjába a tudás, megértés, azaz az intellektualitás fog kerülni. A Nyilas az ezidáig megszerzett ismereteinket szeretné a hónap végén integrálni, különösen ami az Újholdkor elindult témákat és az Uránusz jegyváltását illeti. A teremtő napra való tekintettel a gondolatok hatóereje megsokszorozott, tehát ennek megfelelően kalibráljuk majd magunkat erre a keddi napra.

Május 30-án a mozgékony Merkúr is az Ikrekbe lép, ezzel „hazatérve” és igen erős állásba kerülve. Innentől kezdve kicsit könnyebben élhetjük meg a körülöttünk történő változásokat. A kommunikáció minden formája fontosabb szerephez juthat: valószínűleg szívesebben olvasgatunk, vagy írásra, telefonálásra és rég látott ismerőseinkkel való találkozásra is fennakadások nélkül tudunk időt szakítani. Ha vizsgákra kell készülnünk, ehhez is nagy segítséget kapunk most, különösen irodalom és idegen nyelvek esetén. Talán a szokásosnál több lehetőség érkezik, hogy új dolgokat tanulhassunk, vagy elkezdjünk végre egy rég áhított tanfolyamot. Az utazási kedvünk és a kereskedelem is felélénkülhet az Ikrekben járó Merkúr időszakában.

Szeretettel:
Sebestyén Ági


Utóirat: Egyre többen kérdezitek, hogy mivel lehetne viszonozni az írásaim nyújtotta segítséget. Hálásan köszönöm, hogy egyáltalán megfogalmazódott Bennetek a viszonzás lehetősége😊😊 A blog fenntartása időt, energiát igényel. Úgy tudtok engem táomgatni, ha a blog oldalán megjelenő hirdetésekre rákattintotok. Ez Nektek ingyen van😉, a multiknak viszont van miből adni, én pedig kapok egy minimális támogatást a blog hosszú távú fenntartásához. Ígérem, ha a reklámokból befolyt összeg a jövőben egyszer meghaladja a havi tízezer forintot, felajánlom az összeget a Rászorulóknak!!! Köszönöm Nektek a jelenléteteket a blogomon, a kedves visszajelzéseket, az együttműködéseteket és a kattintásokat is!💖

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése