2018. április 22., vasárnap

Plútó retrográd 2018 - Mély regeneráció

A Plútó, szenvedélyeink őre a mai naptól hátráló mozgásba kezd. Az idei retrográd időszak különlegessége, hogy az Univerzum 2 sorsbolygója: a Szaturnusz és a Jupiter már visszafelé halad, ezzel már eleve jeletősen befelé terelve önfejlesztő energiáinkat. És most a vágyaink ura a harcias Marssal való együttállásban vált irányt, tehát a bennünk és környezetünkben tomboló hatalmi és erőviszonyok megkérdőjelezéséről lesz szó az elkövetkezendő hónapokban.

Kép forrása: rebellesociety.com

A Plútó (Hádész), aki mitológiailag az alvilág ura, most bizony azt kéri tőlünk, hogy mi is nézzünk be saját életünkben, mindennapjainkban a felszín alá. Személyes energiánk illetve a külvilágra tett befolyásunk kifejezésének problémái kerülnek a középpontba egészen október 1-ig, melyek kijavításában az alábbi kérdések alapos átgondolása segíthet:

- Életem melyik területén érzem úgy, hogy nem tudok irányítani?
- Hol érzem úgy, hogy uralnak engem?
- Mire használom testi-lelki erőm nagy részét? Jól használom fel egyáltalán?
- Melyik negatív tulajdonságom/ szokásom átalakítására lenne jelenleg a legnagyobb szükségem, hogy elérjem a céljaimat?
- Mennyire (jól) tudom megélni az élet tudatos (spirituális) megközelítését?

Amennyiben ellenállunk a plútói feladatoknak - akárcsak a Szaturnusz vagy a Chiron esetében is-, félelmek, kényszerképzetek jelenhetnek meg, vagy korábbi negatív függőségek újulthatnak ki...
Így tulajdonképpen az előttünk álló fél év az intenzív vágyaink és igényeink felszínre hozásának ideje. Merjük beismerni, legalább saját magunknak, hogy mi az, amit igazából kívánnánk magunknak. Szükséges megismerkednünk árnyék-énünkkel, mert ez a találkozás segít, hogy megtörténhessen végre a változás, és ne csak vívódjunk, szenvedjünk az elnyomottság, elfojtottság terhe alatt.

Tehát a Plútó retrográd üzenete a belső transzformáció életere hívása és a visszahúzó erők elengedése, mely által mély regeneráció mehet végbe bennünk, és őszre végre újra lelkileg megerősödhetünk. A Bak 21. fokát érdemes a születési képletünkben megkeresni, ugyanis ezúttal nem csak a Plútó mozgósította életterületet tudjuk innen leolvasni, hanem 2020. januárjában ez egy rendkívül jelentős fordulópont lesz, tehát a jövőnkbe is bepillantást engednek a mostani kérdéses élethelyzeteink - ezeken a területeken kell hosszú távon is stabilitást és konrtollt nyernünk.

A 2018. év láthatólag, érezhetőleg nagyon fontos a további fejlődésünk alakulása szempontjából. Érdemes tehát döntéseink során legtudatosabb énünket előhívni (vagy ebben segítséget kérni), mert idén tényleg nem mindegy, hogy egóból vagy egy sokkal tudatosabb szintről tudjuk meghatározni a haladási irányunkat.

Kívánom, hogy a lehető legjobban ki tudjátok használni ezeket az idei magas szintű, támogató energiákat!✨

Szeretettel:
Sebestyén Ági

Utóirat: Egyre többen kérdezitek, hogy mivel lehetne viszonozni az írásaim nyújtotta segítséget. Hálásan köszönöm, hogy egyáltalán megfogalmazódott Bennetek a viszonzás lehetősége😊😊 A blog fenntartása időt igényel, energiát. Úgy tudtok nekem "adományozni", ha a blog oldalán megjelenő hirdetésekre rákattintotok. Ez Nektek ingyen van😉, a multiknak viszont van miből adni, én pedig kapok egy minimális támogatást a blog hosszú távú fenntartásához. Ígérem, ha a reklámokból befolyt összeg a jövőben egyszer meghaladja a havi tízezer forintot, felajánlom az összeget a Rászorulóknak!!! Köszönöm Nektek a jelenléteteket a blogomon, a kedves visszajelzéseket, az együttműködéseteket és a kattintásokat is!💖

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése